A katonakirály

  • Main
  • A katonakirály

A katonakirály

Gál Vilmos
이 책이 얼마나 마음에 드셨습니까?
파일의 품질이 어떻습니까?
책의 품질을 평가하시려면 책을 다운로드하시기 바랍니다
다운로드된 파일들의 품질이 어떻습니까?

A ​Báthory-sorozat első részében (A korona ára) az olvasó megismerkedhetett az erdélyi fejedelem politikájával, a kor szokásaival, orvoslásával és kultúrájával, miközben végigkísérhette útját a lengyel trónig.
A második részben Báthory már mint lengyel király küzd meg nemzetközi politikai dilemmákkal, a Lengyelországot fenyegető ellenséggel, de még saját kényes feleségével, Jagelló Annával is, miközben a lengyel belpolitikai harcok kellős közepén találja magát. A szerző bravúrosan ülteti a pontos történelmi tényeken alapuló cselekményt szórakoztató, humoros és olykor romantikus történetbe.
Újra találkozhatunk Mózsival, a néma tudákossal, Szláva Wantula és Detre Kristóf vitéz apródokkal, a szoknyapecér költővel, Balassi Bálinttal, de az első részből megismert udvari gyógyítók, politikusok, ifjú vitézek és bájos lányszereplők mellett visszatér Orbóy Mihály, a régi bajkeverő is. Történeteiket összeköti a magyar történelem egyik legsikeresebb uralkodójának határozott, rettenthetetlen, ugyanakkor személyes gondok és problémák által sújtott személyisége.

년:
2021
언어:
hungarian
ISBN 10:
6155475520
ISBN 13:
9786155475528
파일:
EPUB, 1.68 MB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2021
온라인으로 읽기
로의 변환이 실행 중입니다
로의 변환이 실패되었습니다

주로 사용되는 용어